Edit és Krisztián egy angol keringővel induló, sokféle stílust ötvöző, vicces koreográfiát tanult be nyitótáncként az esküvőjükre.

A videóban szereplő ajánlásuk:

“Az órák nagyon jó hangulatban teltek, mi nagyon élveztük. Külön jó volt, hogy minden zenei stílusunkat figyelembe lehetett venni és teljesen egyedi koreográfia tudott készülni. Volt beleszólásunk, hogy milyen zenére, milyen táncot szeretnénk. Volt olyan, amikor úgy éreztük, hogy valami kicsit sok, vagy oda esetleg valami még mehetne, és azt gyakorlatilag gyorsan lehetett így teljesíteni. Rugalmas volt az Éva és én azt mondom, hogy teljesen jó. Mindig adott új ötleteket. Nem csak az, hogy egy elfogadott sémát ráhúz a párokra, ránk, hanem hagyott kibontakoztatni minket. Ha voltak ötleteink, csináljuk. Elmondtuk a tervet, hogy mit szeretnénk, és zenében is tudott olyanokat ajánlani, amik megfelelőek voltak. Utána a tánclépéseknek a kiszámítása már az ő feladata volt, de amúgy nagyon jó hangulatban telt az egész. Az időbeosztás teljes mértékben rugalmas volt. A mi munkakörülményeink közt, ha kettőnknek sikerült összeegyeztetni egy időpontot, már annak nagyon örültünk, de tudott alkalmazkodni. Nagyon jó, színvonalas volt a stúdió is, ahol voltunk, és ha esetleg ott nem sikerült, akkor gond nélkül talált másik termet.

(Krisztián:) Én azt az egyet emelném ki, hogy Éva is érezte azt, hogy picit túl hosszú, épp mondani akartam, hogy le kellene csippenteni a történetből mert a “fél óra” kicsit sok volt, épp ő is ugyanezt mondta.

(Edit:) Az amit én kiemelnék, az inkább a tánc felőli része, hogy nagyon sokat meg tudunk tanulni saját magunkról és egymásról, meg a közös kommunikációról. Akár a ki vezet, hogy, és alkalmazkodni. Nekem ez nagyon jó volt, egy párkapcsolati trénig szinten mozgott az egész. Lehet, hogy úgy tízévente kötelezővé tenném a táncórákat mindenkinek és akkor egy kicsit javulna a párkapcsolat. Én ezt nagyon élveztem és élvezem benne.

Minden pontos volt, ha bármilyen oknál fogva volt olyan, hogy épp nem értünk rá, tudtuk jelezni és azt megoldottuk utána. Úgyhogy mi teljesen korrektnek tartottuk az egészet, és mindenkinek ajánljuk.”

Esküvői táncukról pár kép: