Marcsi és Laci egy különleges zenével érkeztek hozzám, hogy az esküvői koreográfiájukat betanítsam. Saját bevallásuk szerint már kezdték feladni az álmukat, hiszen mindenhol azt hallották, hogy erre a zenére nem lehet táncolni. Örömmel jelentjük, hogy lehet! A különleges zenéjük: Road – Túlzó kámfor illat.

Marcsi ajánlása (szövegesen lent):

 

Az ajánlás szövege:

“Ha van olyan tánctanár, aki egy tánchoz kicsit sem értő párral képes csodát művelni, az Évi. Hihetetlen profizmussal tudta mindig, hogy hogyan hozhatja ki belőlünk a legjobbat, miközben remek hangulatú próbákat tartott nekünk. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy bár az első táncpróbára még félénken érkeztünk, az esküvői készülődés kedvenc része lett számunkra a táncunk betanulása. Külön kiemelném azt is, hogy milyen egyedi, személyünkre szabott koreográfiát készített nekünk Évi, sok esetben menet közben is a kéréseinket kreatívan figyelembe véve, pedig a választott zenénk sem volt hétköznapi, olyannyira hogy más tánctanár el sem vállalta volna a feladatot. Nagyszerű embert és szakembert ismertünk meg benned, köszönünk mindent!”

És néhány kép: