Kedves Éva!
Ezúton szeretnénk megköszönni a munkádat, hogy az esküvőnkre egy menyecsketáncot tanítottál nekünk. Azért kerestünk meg Téged, mert egy nagyon különleges zenére, különleges és egyedi tánckoreográfiát akartunk megtanulni. Az első benyomásunk alapján már láttuk azt, hogy nagyon alapos és professzionális a tudásod. Az órák remek hangulatban teltek, különösen kiemelnénk az órák elején tartott bemelegítést, amely közben már olyan tánclépéseket is gyakoroltunk, amelyek utána visszaköszöntek a végleges táncban is. A bemelegítések alkalmával kezdő táncosként nem csak a mozgások technikai pontosságát tanulhattuk meg Tőled, hanem teljesen átszellemülhettünk is, olyanok voltak a táncóráink, hogy közben teljesen ki is tudtunk kapcsolódni, tehát nem csak kötelező feladatként éltük meg az egészet. Remek volt, hogy a lakhelyünkhez közeli termeket tudtál foglalni a próbák helyszínéül.
Aki táncot szeretne tanulni és egy igazán professzionális tánctanárt szeretne választani, annak tökéletes választás vagy. A pároknak azt javasoljuk, hogy időben kezdjék el a táncot tanulni, hagyjanak időt a gyakorlásokra is és arra is, hogy a koreográfia leülepedjen, mert Éva iránymutatásával így ki tudják majd hozni a táncból a maximumot.
Köszönjük a professzionális segítséget, kívánunk a jövőben nagyon jó egészséget Neked és kívánjuk, hogy a jövőben a párok Rád tudjanak találni, amikor tánctanárt keresnek! Amennyiben úgy fogja engedni a szabadidőnk, szívesen részt veszünk majd a táncóráidon, ahogy már azt korábban is beszéltük.
Sok szeretettel:
Reni és Attila”