Egyszer egy úriember az esküvői táncoktatás reklám posztom alatt mérgelődött, hogy „Esküvőre koreográfia? Csak még egy marhaság, ami nyugati divatként lett becitálva hazánkba, hogy még több pénzt húzzunk le a párokról! „. Ott is elmondtam az úrnak, amit itt is.
Az esküvő utáni táncos részt (lagzit) a magyar hagyományok szerint is a nászpár nyitja meg a táncával, akárcsak régebben minden táncos eseményt a házigazda/ünnepelt nyitott meg a táncával. Addig, amíg a házigazda nem nyitotta meg a est táncos részét a saját táncával, illetlenség volt másnak elkezdeni táncolni. Régen mindenki tanult táncolni, így egyszerű volt a fiatalok dolga: táncoltak egyet, és mehetett a buli.
Manapság a fiatalok nagy része nem táncolt soha, vagy esetleg a szalagavatón próbálkozott. Ugyanakkor tánctudás nélkül kiállni és billegni kettőt a zenére meglehetősen ciki (nem szerintem, hanem a násznépek jelentős részének szemében). Ilyenkor a közelebbi rokonok, barátok igyekeznek „megmenteni” a párt. Nem egyszer voltam fültanúja a násznép suttogásának „gyerünk, mentsük meg szegényeket, égtek eleget” – amikor nem tanult táncolni a pár.
Ennek ellenszere a napjainkban egyre inkább elterjedt szokás, hogy a pár vesz néhány táncórát. Néhány óra alatt meg lehet tanulni az alapokat: néhány lépést, figurát. De ha CSAK az alapokat tanuljátok, nem lesz továbbra sem szép a végeredmény.
EZÉRT jött divatba, hogy nem csak alapokat táncol a pár, hanem egy teljes koreográfiát. Egy koreográfiát (szépen) sokkal rövidebb idő alatt meg lehet tanulni, mint azt, hogy az alaplépésekből maguktól szépen táncoljanak. Ráadásul ezzel az ifjú pár megtiszteli a násznépet, hogy egy szép „műsort” ad meglepetésként. Emellett már csak hab a tortán, hogy maga a nyitótánc betanulása is egy olyan élmény (ha hagytok rá időt és nem kapkodva, idegeskedve jöttök), ami a pár mindkét tagjának örök emlék.