
Magánóra – a ti igényeitek szerint
Magánórán bármilyen táncstílus kérhető, a résztvevők igényeinek megfelelően haladunk, és koreográfia is készülhet. Az egyedi esküvői koreográfiát magánórán van lehetőség megtanulni.
Mitől lesz egyedi, és TELJESEN személyre szabott a koreográfia?
Attól, hogy a koreográfiát nem készen kapjátok, hanem veletek együtt alakítjuk ki. Az általatok választott zene minden részére javaslatokat hozok neketek az órára, hogy milyen figura, mozdulat illene a zene adott részére HOZZÁTOK – hiszen a táncórák folyamán egyre inkább megismerlek benneteket, sőt az első alkalom előtt egy sor kérdés is vár rátok, hogy minden körülményeteket figyelembe tudjam venni. A javaslatokat megnézitek, de csak akkor tanítom, ha tetszik nektek, egyébként új és új javaslatokat mutatok, amíg találunk igazán nektek valót. A koreográfián még a későbbiek során is bármikor könnyen tudunk változtatni, így a végeredmény biztosan az lesz, amit igazán szeretnétek.
A magánóra ára a jelenleg 12.000 Ft / 60 perc. Egy alkalom legalább 90 perces (60 perc túl kevés az érdemi haladáshoz), de a résztvevők igényeitől függően több órás is lehet.
A magánóra árából 1000 Ft (/60 perc) bérletkedvezményt tudok adni minimum 8 alkalom (8 x 90 perc) előre fizetése esetén, így az ár 8 alkalomra, alkalmanként 90 percre 11.000 Ft/60 perc.
Az óradíj létszámtól független, így ha a koszorúslányok/tanúk/teljes násznép becsatlakozik a táncotokba, vagy egy teljes család szeretne magánórára jönni (5 gyerek, szülők, nagyszülők), az sem jelent felárat.
Mi mindent kapsz ezért az árért?
– a zene választás támogatását, hozott zenékből, vagy általam javasolt zenékből
– a zene (zenék) vágását (akár tempó változtatását is), bármennyiszer
– a koreográfia elkészítését – javaslat szinten, hiszen Veletek együtt alakítjuk ki a végleges formátumát
– a koreográfia betanítását (Az oktatás során a figurákat, a táncot nem csak bemutatom, de többféleképpen elmagyarázom, a páros részeket a pár mindkét tagjával letáncolom, és a hibákat is javítom – szóban, és szükség esetén fizikailag is, így a kezdő táncosok is könnyebben teszik harmonikussá mozdulataikat.)
– személyes jelenlétet az esküvőn (ha szükségét érzitek, még egy utolsó főpróbának, és amennyiben nincs fizikai akadálya – a konkrét esküvői részvétel az este folyamán történő főpróbával együtt a korábbi magánórák után már ajándék, óradíjat nem, mindössze kiszállási díjat számítok fel, illetve 1 órás távolságon túl szállást kérek a helyszín közelében)
– videofelvételek készítését a próbákon, amiket kielemezhetünk, és javíthatjuk a hibákat, és amit megkaptok otthonra gyakorolni
– videofelvétel készítését az esküvőn a táncról (csak személyes jelenlét esetén)
– kérésre elkísérem a menyasszonyt egy ruhapróbára, hogy a tánc és a ruha összhangban legyenek
– a próbákon a menyasszonyok általam biztosított próbaabroncsot viselhetnek (igény szerint)
– távoktatás esetén (skype/meets) az ár tartalmazza két táncóra között az otthoni próbátokról készült videó elemzését e-mailben.
A táncórátok sikerét több garancia is biztosítja. A garanciákat megtekintheted ide kattintva.
Kérésre házhoz megyek (a helyszíntől függő mértékű kiszállási díj ellenében). Az óradíj NEM tartalmazza a kiszállási díjat, és tánctermi próbák esetében a terembérleti díjat .
Mindezen felül pedig a közel két évtizedes esküvői tapasztalatommal szívesen segítek, hogy az a Nap tökéletes legyen! 🙂
Ha kíváncsi vagy korábbi tanítványaim, párjaim véleményére, itt megtekintheted:
www.evatanciskolaja.hu/rolunk-mondtak/
Sok tanítványom a facebook oldalon ír ajánlást, véleményt. Ezt itt találod: https://www.facebook.com/EvaTanciskolaja/reviews/?ref=page_internal
Több száz esküvő tapasztalatát szívesen kamatoztatom a Ti esküvőtök érdekében. Ha még a szervezés elején jársz, vagy akadnak még fehér foltok a nagy nap tervezésében, kérd esküvői tanácsadó szolgáltatásom!
Ha szeretnéd olyan szertartás keretében kimondani az IGEN-t, ami rólatok szól, a kettőtök története és a ti fogadalmatok kap benne helyet sablonszövegek nélkül, akkor neked szól a szertartásvezető szolgáltatásom!
A nagy nap irányításában pedig, mint koordinátor, ceremóniamester tudok segíteni, így az a nap tényleg olyan lesz, amilyennek megálmodtátok.
Ha kérdésed van, vagy szeretnél esküvői koreográfia betanítást, szervezői/tanácsadói, szertartásvezetői, koordinátor/ceremóniamester szolgáltatásokat kérni, jelezd az elérhetőségeim egyikén (info@evatanciskolaja.hu, evatanciskolaja@gmail.com, 30/2796308)!
