Miért éppen az Éva Tánciskolája? – Társastánc tanfolyamok már az első lépésektől!

  1. Egy mozdulatot, technikát a tanár sokféleképpen magyaráz el, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, hogyan kell csinálni.
  2. A táncok az első lépéstől bemutatásra kerülnek és addig gyakoroljuk, amíg nem vagy biztos a lépésekben.
  3. A vezetés és a követés elsajátítása elsődleges szempont a tánciskolában. A cél, hogy bárkivel tudj a későbbiekben táncolni, nem csak a saját pároddal.
  4. Mindig a csoportnak megfelelő tempóban haladunk. Ha a társaság gyorsan fejlődik, tempósabban, ha több ismétlésre, magyarázatra van szükség, kényelmesebben.
  5. Ha a csoport megszavazza, az órán folyamatosan, névre szólóan javítjuk a hibákat. (Ha valaki ezt nem kéri, arra is van lehetőség.)
  6. Szükség esetén a tanár fizikailag is segít megoldani a mozdulatot.
  7. A tanár is beáll a táncosok közé, így még inkább segít a ráérzésben, ráhangolódásban.
  8. Jó hangulatúak az órák. A tanár nemcsak a táncról beszél az órán, de a hozzá kapcsolódó anekdoták felemlítése mindig oldja a hangulatot, így rövid idő alatt bármely csoport összerázódik szinte baráti körré.
  9. Partner nélkül is lehet jönni – párcsere van. (Kivéve az eleve pároknak meghirdetett kurzusok.) Nálunk TÉNYLEG párcserével táncolunk, és TÉNYLEG nem szükséges partnerrel jönni. Nem fordulhat elő, hogy néhányan párban érkeznek, és csak a párjukkal akarnak táncolni, így nem cserélnek, aki pedig pár nélkül jött, az marad egyedül végig.
  10. Nálunk nem táncol lány fiúszerepet. Sem fiú lányszerepet J. A lányok sem azért jönnek táncolni, hogy másik lánnyal a fiúszerepet tanulják meg. Mindenki a maga nemének megfelelő szerepet táncol – egy kivétel: a tanár mindkét nem szerepére beáll.
  11. A párcsere lehetőséget nyújt mindenki számára a gyorsabb fejlődésre: minden partnertől mást és mást tanulunk meg (tartást, vezetést-követést, ritmust, technikát stb.)
  12. Minden táncnál kiemelésre kerül annak stílusa, fő ismertetőjegyei, ritmusa. Ez az órákon többször is elhangzik, így kezdőként is könnyebben felismerhetővé válnak az egyes zenék, illetve táncolandó stílusok.
  13. A táncok bevezetésekor rövid tánctörténeti ismertetést is kapnak a résztvevők érdekességképpen.
  14. Termeink földrajzi elhelyezkedése könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel.
  15. Termeink környékén általában jók a parkolási lehetőségek.
  16. Lehetőség szerint, minden termünk tükrös. A tükröt első alkalomtól kezdve használjuk is, mivel a legelső lépéstől, mozdulattól szükség van a visszacsatolásra.
  17. Nem csak a „tíztánc”. A legtöbb tánciskola által hirdetett társastánc tanfolyam, vagy tánciskola gyakorlatilag versenytánc alapozó óra. Csak a tíz versenytánccal foglalkoznak, és csak a versenytánc stílusában. A társastánc nem merül ki ennyiben. A tíz tánc (öt standard: angol keringő, bécsi keringő, tangó (modern, vagy angol), slowfox és quickstep, és öt latin: rumba, cha-cha-cha, samba, jive, pasodoble) mellett még rengeteg tánc-stílus létezik. Nálunk a 4×8 alkalom alatt 15-20 féle táncot tanulnak a táncosok, de összességében közel 30 féle stílusban oktatunk.
  18. Nem keverjük össze a versenytáncot a társastánccal. Aki egy kezdő I. tanfolyamra jön, annak várhatóan az a célja, hogy egy szórakozóhelyen, ha meghall egy zenét, akkor arra tudjon valamit mozdulni a partnerével. Néhány versenytánc-figura, versenytánc-stílus erre kifejezetten alkalmatlan. Egy slow-fox zenére például egy versenytáncos végiglebeg a parketten kb. 15×15 méteres helyet minimum betáncolva. Hol van erre hely egy étteremben? Erre találták ki anno a társastáncot, amely kompakt, könnyen alkalmazható kis helyen, de mégis a zenére való mozgás örömét adja. A tanfolyamon mi a társastáncokat tanítjuk, és nem a versenytáncokat.
  19. Van lehetőség versenytáncok tanulására is. Aki szeretné, és már az alapokat elsajátította a tanfolyamon, folytathatja a tánctanulást a klubban, ahol igény szerint versenytáncokat, a társastáncok további fajtáit, alaposabb technikai ismereteket, további figurákat tanulhat az órákon, a saját szintjének megfelelően.
  20. A táncórákon – mint a régi típusú tánciskolákban működött – szó esik a különféle illemszabályokról is (tánccal és az élet egyéb területeivel kapcsolatban egyaránt), hiszen napjainkban is szükség van a kulturált viselkedési szabályok ismeretére. Így a táncóra akár egy üzletembernek is további segítséget nyújthat a szórakozás és tánctudás megszerzése mellett.
  21. A 120 perc nálunk 120 percet jelent! Nem fordulhat elő, hogy 5 percnél több csúszással kezdődik egy óra, vagy az, hogy korábban ér véget. Természetesen a tanár is ember, ő is kerülhet dugóba, vagy történhet bármi. Azonban tánciskolánk garanciát vállal arra, hogy ha az óra a meghirdetett, megbeszélt időponttól 5 percnél többel csúszik, úgy vagy az óra végét is csúsztatjuk (ha ez a táncosoknak is és a terem szempontjából is megoldható), vagy egy későbbi alkalommal bepótoljuk a hiányzó időt – akár pót-óra segítségével.
  22. Nálunk nincs nyári szünet! Előfordulhat, hogy 1-2 hétre bezár az iskola, de amennyiben a táncosoknak is van rá igénye egész évben nyitva tartunk, folyamatos lehetőséget biztosítva a gyakorlásra és fejlődésre.
  23. A táncórákon videófelvételeket készítünk, amit csak a tanfolyamon résztvevők számára hozzáférhetővé teszünk. Így két alkalom között könnyebb otthon gyakorolni, illetve ha valaki hiányzik egy-egy alkalommal, meg tudja nézni, mivel haladt tovább a csoportja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

kettő + 2 =