Miért jó társastánc órára járni? Amellett, hogy buli, egy élvezetes szórakozás és kikapcsolódás a pároddal, és még hasznos is, hiszen megtanulsz táncolni? Párkapcsolat építő: a közös élmény és az együtt mozgás örömén túl a férfi-női szerepek erősítése is a javára írható. A táncparketten még a hagyományos irányvonalat erősítjük, így a mai korban kissé elbillent mérleget igyekszünk helyreállítani. A táncórákon a férfiak mindig férfias, a nők mindig nőies mozdulatokat, szerepeket, figurákat tanulnak.

Mire számíthatsz? Nem koreográfiák, lépés-sorok, hanem és az együttes harmonikus mozgás érdekében tényleges vezetés és követés. Minden órán lehetőség van szabad táncra, ahol a résztvevők nem csak az adott órán, vagy a tanfolyamon tanult figurákat alkalmazhatják, és figurával kapcsolatban visszajelzést kapnak a tanártól. Néhány táncstílus, amire sor kerül: angol keringő, rumba, blues, merengue, tangó és több más stílus is. A csoport igényének megfelelő tempó. Csak a saját partnereddel (és a tanárral) táncolsz.

Akár tanultál már táncolni, akár teljesen kezdő vagy, szívesen látunk. Előzetes tánctudás nem szükséges, a táncokat az alaplépésektől és alap technikáktól kezdjük el megtanulni.

A tanfolyami órák időpontja, szeptember 22-től várhatóan, csütörtökönként és vasárnaponként 18:00 – 20:00 között lesznek megtartva. (A tánciskola a változtatás jogát fenntartja, a jelentkezőkkel történt előzetes egyeztetés mellett.)

Jelentkezni az info@evatanciskolaja.hu e-mail címen lehet 2022. szeptember 8-ig.

Részvételi díj: 16 alkalom, alkalmanként 120 perc, 50.000 Ft/fő/16 alkalom
Kipróbálnád? Gyere el egy alkalomra! Az alkalmi jegy 6.500 Ft / fő, ami az adott alkalmon való részvételre jogosít 120 perc erejéig. A tanfolyam kezdete előtt, szeptember 2-án, pénteken 18:00-19:00 között ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosítunk. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az info@evatanciskolaja.hu, vagy az evatanciskolaja@gmail.com e-mail címen lehet, 2022. augusztus 20-ig.

“KORÁN KELŐK” KEDVEZMÉNYE – ha augusztus 15-ig beiratkozol, kedvezményesen, 44.000 Ft / fő áron vehetsz részt a tanfolyamon.

A váltócipődet és a jókedvedet ne hagyd otthon!

További információk a beiratkozásról, kedvezményekről itt, a tanfolyamok menetéről ittöltözékről és egyéb kérdésekről itt olvashatóak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Helyszín

Budapest, 1154, Pörge u. 90. (bejárat a Nádastó park felől)