Már régóta szerettem volna a szívemhez legközelebb álló táncfilmekről egy kis ajánlót írni, most úgy látszik, elérkezett az ideje.

Ha táncfilmről van szó (és tekintve, hogy társastánccal foglalkozom, ezt a műfajt venném leginkább górcső alá), akkor nem lehet nem említeni a már ikonikussá vált, és gyakorlatilag mindenki által ismert Dirty Dancing, azaz Piszkos tánc című filmet. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy ez alatt a cím alatt nem csak egy filmet találunk. Ez a kis összeállítás – az ajánló 1. része – ezekről a filmekről szól.

1 Dirty Dancing (Piszkos tánc) 1987, 100 perc

Főszereplők: Patrick Swayze (Johnny Castle), Jennifer Grey (Frances „Baby” Houseman)

Történet:
1963. nyarán a Houseman család, a 18 éves Baby, a nővére, Lisa és a szüleik a Kellerman’s családi apartmanszállóban vakációznak. A szállóban a különféle elfoglaltságok között kiemelkedő a táncoktatás és táncbemutatók. Johnny Castle és partnere, Penny (Cynthia Rhodes) a táncoktatók. Baby összeismerkedik velük, és amikor kiderül, hogy Penny bajban van, Baby a tőle telhető módon próbál segíteni. Penny nem tud részt venni egy fontos fellépésen, így Babynek kell helyettesítenie. A táncpróbák során Baby és Johnny egymásba habarodik, de tekintve a lényeges társadalmi különbségeket, ezt igyekeznek titokban tartani. Johnnynak nem csak a táncpróbákkal gyűlik meg a baja, lopás gyanújába keveredik, Baby pedig felfedve a titkukat alibit szolgáltat. Az emiatt kirúgott Johnny az idény záróbulijára mégis visszatért, mert „itt ő szokta az utolsó táncot táncolni”.

Tulajdonképpen tipikus szerelmi sztori, a különböző hátterű fiatalok szerelme, néhány mellékszállal megfűszerezve, mint Penny abortusza, vagy Lisa csalódása Robbieban. A kellemes „limonádé” érzetet adja, nincsenek túlbeszélve a szituációk, de mégis egyértelművé válik nem csak a cselekmény, de a szereplők érzései is.

Táncos megjegyzések:
A történethez szervesen kapcsolódik a tánc, a filmben élvezetes táncjeleneteket látunk. A film fő tánca a mambó, de van benne cha-cha-cha és egyéb táncok is. Baby a kor sajátosságának megfelelően tud táncolni, mambózik is Nielel, még mielőtt órákat venne Johnnytól. Amit meg kell tanulnia a táncórákon a társastánc és a színpadi tánc közötti különbség. A személyzeti táncparketten pedig az érzéki mozgás a jellemző – így a filmben három jellemző stílust is láthatunk: a visszafogott, egyszerű társastáncot a bálteremben, a buja, csípőmozgásokkal teli „piszkos táncot” a személyzeti buliban és a kidolgozott, pontos, művészi elemekkel, nagymozgásokkal és emelésekkel díszített színpadi táncot.

A táncos jelenetek koreográfiái és kidolgozottsága is profi, nem véletlenül van mai napig rajta ez a film minden táncfilm listán, általában dobogós helyen.

Zenék: a film teljes soundtrackja olyan, amire nem lehet nem megmozdulni. A koreográfiákhoz kapcsolódó zenék: Time of my life, Johnny’s Mambo, De Todo Un Poco, Love is strange

2 Dirty Dancing – Havana nights (Piszkos tánc 2.) 2004, 82 perc

Főszereplők: Romola Garai (Katey), Diego Luna (Javier)

Történet:
1958. novemberében a 18 éves Katey és családja Kubába költöznek, mivel apja a Fordnál vezető beosztást kapott. Az amerikai elitbe csak részben sikerül beilleszkednie, apja főnökének fia, James (Jonathan Jackson) előbb udvarol neki, majd erőszakoskodni kezd. Katey, aki eddig két fiúval szemezgetett, így a másik kiszemeltjéhez, Javierhez pártol. Javier helyi srác, aki a kubai utcatáncot, a kissé erotikusan kivitelezett salsát táncolja. Katey és Javier románca is az ellentétek vonzása, titkolt, tiltott szerelem. Katey szülei versenytáncosok voltak, tőlük Katey is ismeri a versenytáncok alapjait. Javier és az izgalmas helyi salsa hatására viszont elkezdi a lazább stílust is követni, és a magas pénznyeremény reményében Javierrel jelentkeznek a helyi táncversenyre.

Az első részhez mindössze annyi köze van, hogy szintén táncfilm, és szerepel benne Patrick Swayze, de itt már mellékszereplő.

A történet itt is kicsit limonádé, a történelmi háttérrel (Castro forradalmával, hatalomra kerülésével) fűszerezve és itt sem teljes a happy end. Összességében sokkal kevésbé magával ragadó és emlékezetes, mint az első rész.

Táncos megjegyzések:
A country klubban az időszak amerikai divatjának megfelelő rock and rollt táncolják, a Rosa Negrában pedig  a helyi divatot, salsát. A tánctanárt Patrick Swayze alakítja (megcsillantja tánctudását), a mambó koreográfiában és zenében visszaköszön a Dirty Dancing mambója. A koreográfia, amit a versenyen táncolnak szintén jó, és a mozgás is, bár Patrick Swayze mozgása kidolgozottabb és természetesebb.

Zenék: Havana, Cuba, Do You Only Wanna Dance, Dance like this

3 Dirty Dancing – Capoeira nights (Piszkos tánc 3.) 2010, 2 perc

Főszereplők: Jesse Willieams (Johnny), Camilla Belle (Baby)

Az első rész rövid kifigurázása. A mindössze 2 perces „trailert” érdemes megnézni, annak, aki látta az első részt.

4 One Last Dance  (Az utolsó piszkos tánc) 2003, 94 perc

Főszereplők: Patrick Swayze (Travis), Lisa Niemi (Chrissa), George De La Pena (Max)

Az eredeti filmcímben már nem is szerepel a Dirty Dancing, de mivel a magyar fordításban igen, ezért mégis ide soroltam. Ennek a filmnek is annyi köze van a Dirty Dancing-hez, hogy táncfilm, és Patrick Swayze táncol benne.

Történet:
Travis, Chrissa és Max egy elit New York-i társulatnál táncoltak együtt, majd szétvált az útjuk. A társulat vezetőjének halálakor a vezető emlékére a társulat visszahívja őket, hogy az új táncosokkal együtt újra előadják az emlékezetes koreográfiát.

A Dirty Dancing filmekkel ellentétben ez a film nem egy könnyed szerelmi történet, hanem dráma. A film bemutatja a művészek létének árnyoldalait: a kemény munkát, ami egy-egy előadás mögött tudható, a vezetők szerepét és túlkapásaik hatását egy társulatnál, a mérgező emberi kapcsolatokat.

Táncos megjegyzések:
A Dirty Dancing filmek közé nem csak a komolysága miatt nem illik, de a táncstílus miatt sem. A többi filmben társastáncokat látunk: mambót, salsát, merenguét, cha-cha-chát, rock and rollt. Itt nem társastáncot táncolnak, annek ellenére, hogy van pas-deux-deux rész is.

A táncjelenetek és a koreográfiák gyönyörűek, kidolgozottak, profik – ami elvárható is, egy profi táncot ábrázoló filmben. Ha igazán szép táncot szeretnél látni, csak ajánlani tudom.

5 Dirty Dancing (Piszkos tánc) 2017, 130 perc

Főszereplők: Colt Prattes (Johnny), Abigail Breslin (Baby)

Az eredeti Dirty Dancing remakeje. Az eredeti, nagy sikerű filmet a 30. évforduló kapcsán újraforgatták. Kár volt.

Történet:
A történet, a szereplők, és még a párbeszédek egyrésze is az eredetivel egyezik. A történet kapott egy teljességgel indokolatlan keretet, ami csak ront a helyzeten. A mellékszálakat kicserélték, Lisa és Robbie afférja szinte eltűnt, helyette a Houseman szülők házassági válságát kapjuk meg. A szereplők választása és a rendezésük kicsit sem szerencsés. Baby az eredeti filmben egy közepesen vonzó, kissé tudálékos, de szerethető leányka, Johnny pedig egy abszolút pozitív figura. Ezzel szemben az új verzióban Baby lényegesen kevésbé szimpatikus, Johnny pedig kifejezetten tenyérbemászó.

A dialógusokból sok került lecserélésre, legtöbbször indokolatlanul, összehangolatlanul. Például az eredetiben Johnny és Penny a bálteremben maguktól kezdenek el táncolni, és mivel nagy mozgástérre van szükségük, ezért a többi táncos helyet ad nekik, ők pedig egyre jobban produkálják magukat, míg Kellerman rájuk nem pirít. Ezzel szemben az új verzióban Kellerman konferálja fel őket, mint a fogadó legjobb táncosait, majd a bemutatójuk közepén leinti őket. Az egész film tele van hasonló ellentmondásokkal, értelmetlen, össze nem álló jelenetekkel, amik közül még egyet kiemelnék. Penny és Baby jelenetében az eredeti filmben Penny (Johnny jelenlétében) mambóra és női mozgásra tanítja Babyt, míg az újban jivera tanítja (amit Baby a jelenet elején nem is ismer, így teljesen “logikus” fellépés előtt egy másik táncstílust tanítani neki), és úgy táncol vele, mint egy pasi.

Táncos megjegyzések:
A szereplőválasztás szerencsétlensége táncos szemszögből még inkább előjön. Azt a színvonalat, amit itt a „profi” táncosok mutatnak, az ügyesebb kezdőkből néhány alkalom alatt simán ki lehet hozni.

Baby az eredeti filmben kezdettől tud kicsit táncolni, csak nem színpadképesen, de megtanulja, és a film végén igazi táncosként lép fel. A remake sajnos ezt nem hozza. Baby elvileg itt is tud táncolni (a kornak megfelelően, az első báltermi jelenetben Nielel egy square rumbát táncolnak), de rendkívül ügyetlen, a film végéig.

Sajnos az ügyetlenség a 2017-es verzióban nem egyedül Babyre jellemző. Bár ő el van ájulva Penny és Johnny táncától, de a koreográfia és a kidolgozottság meg sem közelíti az eredeti színvonalát.

A táncjelenetekkel rendesen elbántak az új verzióban. A fellépésük koreográfiája gyengébb, mint az eredeti, és közelében nincsenek az eredeti profi előadásmódnak. A film legjellemzőbb jelenetét pedig, a befejező táncot, szinte kihagyják. Állítólag táncolnak. Én azt látom, hogy állnak, miközben szól a zene. Táncnak a közelében sincsenek. Viszont énekelnek. Nem csak a végén, de többször is a film során. Érthetetlen: egy profi táncos a partnerével felmegy a színpadra táncolni, és elkezd énekelni, tánc helyett pedig lötyög egy kicsit.

Kinek ajánlom? Hááát… Ha nem látta valaki az eredetit, akkor meg lehet nézni, egy könnyű szerelmes musical (mivel úton-útfélen énekelnek). De táncfilmnek a gyengénél is gyengébb.

Zenék: A zenék nagyrészt az eredeti filmmel egyeznek, néhány új dal is helyet kapott, és néhány számot átdolgoztak, modernizáltak, amivel tovább növelték a filmet amúgy is végigkísérő disszonanciát.

Ha a filmekből kedvet kaptál a tánchoz, a filmekben szereplő társastáncok bármelyikét, vagy egyéb társastáncokat is szívesen megtanítom neked – most online magánóra keretében. (Írj rám: info@evatanciskolaja.hu, vagy hívj: 30/279-6308) Rövidesen jövök újabb ajánlókkal.